VEKERDY TAMÁS: ÉRZELMI BIZTONSÁG KELL A GYEREKNEK, NEM HAJSZA

A tanárok le akarják adni az anyagot – de a gyerekek nem akarják felvenni többé. Szorongó gyerekekből, szorongó felnőttek lesznek. A kreativitás oldaná a feszültséget… a tudás helyett az érzelmi biztonság adja meg a biztos alapokat gyermekeinknek – foglalhatjuk össze Vekerdy Tamás örökérvényű gondolatait. Mit tegyek, ha már ötödször szólok a gyereknek, és még mindig nem húzta föl a zokniját? Hogyan kezeljem a helyzetet, ha el van keseredve, mert pápaszemesnek csúfolják az iskolában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptak alternatív választ mindazok, akik hallották már Vekerdy Tamás pszichológus előadásait. Vekerdy nemcsak jó pszichológus, hanem tapasztalt szülő és remek előadó – ezt tapasztalhatták mindazok, akik részt vettek előadásain, melyek keretében az alternatív iskolák prófétájaként is ismert szakember hosszú évek óta kongatja a harangot a kreativitás, az érzelmi biztonság mellett és a konzervatív túl szigorú csupán tudásanyagra épülő oktatással szemben. Az utóbbi száz évben többet változott a világ a gyerekek körül, mint azelőtt több ezer év alatt; átláthatatlanná vált számukra, mivel már nem működnek a régi módszerek a tudás elsajátítására. A család helyett az iskola vált az oktatás kizárólagos terepévé, a mostani iskola viszont olyan dolgokat követel a gyerektől, amire ő nem képes, vagy ha mégis alkalmazkodik, beleroppan. Vekerdy egyik kedvenc példája a mai írásoktatási módszer. A régi tanítónénik ösztönösen alkalmazott módszere még az volt, hogy a gyereket arra bátorították, otthon a földre terített újságpapíron kerekítse a betűket, minél nagyobbakat, minél vastagabb irónnal. A Funkcionális Anatómiai Intézet agykutatója, Hámori József meg is erősítette: az iskoláskorú, első osztályos gyerekek keze anatómiailag még nem alkalmas arra, hogy a gyakorlófüzet apró sorai közé még apróbb vonalkákat és hurkokat húzogasson. A finom mozgáskoordinációt pontosan az a gyakorlat segít kialakítani, amit a régi módszer írt elő. 1905-ben azt is tudták még, hogy a kamaszkorban nem szabad a gyereket megterhelni, hiszen élettani eredetű fáradtságban szenved – a mai iskolarendszer erre nincs tekintettel, pont abban a korban követel maximumot a gyerektől, amikor ő arra fizikailag nem képes. Már a kilencvenes évek elején lezajlottak azok a vizsgálatok, amelyek kimutatták: az iskolában szerzett tudás legtöbb 18 százalékban számít a felnőtt későbbi sikeres boldogulásában. A tudásanyag 75 százalékát az eminens is elfelejti öt év alatt; az emberek átlagosan 9 százalékára emlékeznek az iskolában tanultakra úgy, hogy azt alkalmazni tudják. Mégis, miért van az, hogy a mai 80 éves jobban emlékszik arra, mit tanult annak idején az iskolában, mint a gyerek? Mert annak idején kevés, de jól rendszerezett információt sajátított el – magyarázta Vekerdy. Az a tanulság, hogy nem szabad fetisizálni a tudásanyagot. Az iskolák szorongó gyerekeket „nevelnek”, szorongó gyerekekből szorongó felnőttek lesznek, a szorongás márpedig megakadályozza, hogy képességeink maximális fokán teljesítsünk. Az érzelmi intelligencia fontossága Az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb a későbbi boldogulásban, mint az IQ; a gyereknek az érzelmi biztonságot kell megadni, nem pedig tanulásra hajszolni. A szorongó szülő „a legjobbat akarja” a gyerekének, magánóráról magánórára hajszolja, már az óvodában is vannak helyek ahol nem játszanak, hanem az iskolára készülnek a gyerekek. Pedig ez neki nem jó, és később sem lesz ettől sikeresebb. Hogyan lehet az érzelmi intelligenciát fejleszteni az iskolában? Művészeti oktatás által. Egészségesen fejlődik a gyerek, ha kreativitását nem elfojtják, hanem bátorítják. Csak nem szabad azt elfelejteni, amit Márai is megjegyzett, hogy a művészet nem az, amit a nyárspolgár hisz róla, vagyis nem „a művelődés tárgya”. Ráadásul a művészet az agresszióoldás leghatékonyabb eszköze – állítja Vekerdy. Kínában a konfuciánusok, az ókori Görögországban a püthagoreusok, peripatetikusok nem hiába fektettek nagy hangsúlyt a művészetek oktatására. Zenét, táncot, éneket tanítottak az ifjaknak, akik rendszeresen sportoltak is. Mi inkább a középkori skolasztika örökösei vagyunk: a lectio során a tanár felolvasta, „a fejekbe töltötte” a leckét. Ennek képezték ellenpólusát az akkor alakult egyetemek, ahol a disputa, a vita volt a tanulási folyamat legfontosabb eleme. A tanárok ma le akarják adni az anyagot – de a gyerekek nem akarják felvenni többé – idézte egy pedagógus megállapítását Vekerdy. Erre vezethetőek vissza a sokszor panaszolt magaviseleti problémák is. A mai kompetitív tanítási módszerek ellenében sokkal hatékonyabb a kooperatív tanítás, amely minden egyes tanulót bevon, és együttműködésre késztet. Bármilyen témát tanulnak éppen, annak egyes altémáit nekik maguknak kell kidolgozniuk: csoportokban dolgoznak, nyüzsögnek, kommunikálnak, megtanulják használni a könyvtárkatalógust, kikeresik a könyveket, összeszedik az információkat és a végén minden csoportból egyvalaki elmondja, mire jutottak. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban például az a mottó: „Mi nem az életre készülünk, hanem élünk.” Sokan azt állítják, az integráló módszer – vagyis amikor mindenféle képességű, hátterű, esetleg fogyatékkal élő gyerekek tanulnak együtt – visszahúzza a tehetséges gyerekeket. Vekerdy ezt határozottan cáfolja. Mivel az effajta, kooperációra épülő módszer a szociális készségeket növeli, a tehetségeseket is engedi kibontakozni. A kreativitás fejleszt A kreativitás főleg a divergens gondolkodás sajátja: az, amely ezerfele szalad, asszociál, keresi az utakat. A hagyományos iskola a konvergens gondolkodást szereti, azt bátorítja, azt emeli föl. A tehetséges, kreatív gyerek, amikor felelni szólítják és hirtelen mindenféle eszébe jut, leültetik és rossz osztályzatot kap, mert „mit beszél össze-vissza” – eközben aki a megtanult és „egyedül üdvözítő” módon elhadarja a választ, azt megdicsérik. Nem véletlen, hogy az eminensek kevésbé sikeresek az életben, amely mindig új és új probléma, kihívás elé állítja őket, és a megoldás megtalálásánál néha kifejezetten hátrányos a régi sémák alkalmazása. Mivel az iskolai eredmény nem korrelál az életben elért sikerekkel, miért is hajtjuk a gyereket, hogy jó tanuló legyen? Vekerdy tanácsa az, hogy – ha már hagyományos iskolába jár – hagyjuk, hadd legyen „rossz tanuló”. Ne szorítsuk két malomkő közé, ha már az iskola teljesítménycentrikus, ne követeljünk tőle mi is „teljesítményt”, ne kínozzuk otthon korrepetálással, ehelyett adjunk érzelmi biztonságot, ölelést, együttlétet, közös reggelizést... www.jatekfarm.hu

VEKERDY TAMÁS A GYEREKNEVELÉSRŐL: `A JÁTÉK NE JÁTÉKOS TANULÁS LEGYEN´

A pannonhalmi felújított majorsági épületben ritkán tapasztalható tömeg gyűlt össze. Pedig nem celeb, nem tévésztár, hanem pszichológus, író volt a vendég. Pannonhalmán a Pannon Esték nyitóelőadásán ritkán tapasztalható tömeg gyűlt össze. A felújított majorsági épület előtt anyukák, apukák, fiatal párok kígyózó sorban bizakodtak a bejutásban. Pedig nem celeb, nem tévésztár, hanem pszichológus, író volt a vendég. Vekerdy Tamás arról beszélt, mikor szereti jól a szülő a gyerekét. Interjúnk az előadás után készült. "Az óvónők adják a legtöbb érzelmi biztonságot a gyerekeknek" - Előadása során említette, hogy Sopronban készült egy óvodai felmérés, melyben 5000 gyereket kérdeztek meg. Arra a felvetésre, mi a legjobb az óvodában, a legtöbben azt felelték: "amikor anya értem jön". A kicsik kritikát fogalmaztak meg a magyar óvodai rendszerről? - Szó nincs erről. A magyar közoktatás legjobb intézményei az óvodák, az óvónők adják a legtöbb érzelmi biztonságot a gyerekeknek. Rossz és téves ugyanakkor az, hogy az óvoda kötelező lesz. Az, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek az egyedüli esélyt a felzárkózásra az óvoda jelenti, nem igaz, mert "az első három évben minden eldől". Tehát a Biztos Kezdet Gyerekházak jelentik a megoldást a hátrányos helyzetűeknek, ahová nullától hároméves korig anyjukkal együtt járhatnak be a gyerekek. Csendben jegyzem meg: Haiti Magyarországnál sokkal szegényebb ország, ott mégsem az jutott a kormány eszébe, hogy aki nem viszi óvodába a gyerekét, az nem kap szociális segélyt. Hanem az, hogy aki viszi, az több pénzt kap. Vekerdy Tamás - fotó: Kisalföld-archívum Vekerdy Tamás - fotó: Kisalföld-archívum "A kisgyerek tanulásának egyetlen hatékony formája a spontán utánzás" - A gyerekek életének első öt évében mit tart a legfontosabbnak? - Azt, hogy érzelmi biztonságban érezve magukat örömmel tudjanak játszani és sokat mozogjanak jó levegőn. A játék ne játékos tanulás és fejlesztő játék legyen, hanem szabad játék. Tanulásra nincs szükség! És ami nagyon fontos, ne is javítgassuk például a gyerek beszédét. Csak: adjunk jó mintát. A kisgyerek tanulásának egyetlen hatékony formája a spontán utánzás, akkor és azt utánoz, amikor és amihez kedve van. Így hozza létre egyik legnagyobb szellemi teljesítményét, amihez hasonlóra későbbi életében már általában nem lesz képes: nem nyelvről indulva megtanul egy egész anyanyelvet. Éppen ezért: az óvodának nem az a feladata, hogy előkészítse a gyereket az iskolára, hanem az, hogy az óvodáskorú gyerek számára érzelmileg biztonságos, sok mozgásra és játékra lehetőséget adó, mindennapi mesével is anyanyelvet fejlesztő környezetet biztosítson. Mérnök apukák esete a negyedik osztályban adott házi feladattal és logarléccel - A magyar iskolai rendszer belekényszeríti a gyerekeket abba, hogy már szinte hatéves kortól versenyistállóban érezzék magukat, s hajtsanak a piros pontokért, jeles osztályzatokért. - Az első osztályosoknak a tanterv szerint év végére írniuk és olvasniuk kell, és sok iskola azt ambicionálja, hogy már karácsonyra tudjanak írni, olvasni! A régi magyar elemi iskolában két évük volt elsajátítani az írás-olvasást a kisiskolásoknak. És akkor még nem beszéltünk például az olyan feladatokról, mint amilyenekről két mérnök apa levelében olvastam. Azt kérdezik negyedik osztályos gyerekük tanítójától, hogy ők ugyan logarléccel meg tudták oldani a házi feladat egyik példáját, de logarléc nélkül vajon hogyan lehetséges? "Winston Churchillt is tompaagyú kisgyereknek tartották tanárai, csak Mr. Weldon bízott benne" - Több mint érdekes példák világhírű tudósok, államférfiak kezdeti iskolai nehézségeiről mindig szóba kerülnek az előadásain. Vigaszként szánja ezeket olyan szülőknek, akiknek a gyermekük egyelőre nem remekel az iskolában? - Tudnunk kell, hogy Picasso nem tudott megtanulni írni, olvasni és számolni elemista korában, Edisont a tanító néni hazaküldte, mondván anyjának, hogy a gyerek képezhetetlen, próbálja megtanítani írni és olvasni. Stephen Hawking sem tudott megtanulni írni és olvasni, amikor kellett volna, pedig akkor még egészséges volt. Winston Churchillt is tompaagyú kisgyereknek tartották tanárai, csak Mr. Weldon bízott benne, pedig latinból és görögből hiába korrepetálta, meg kellett volna buktatnia, de ő inkább átengedte, "mert ebben a gyerekben van valami". Tényleg volt. De hogy ez előbukkanjon, ehhez kellenek a Mr. Weldonok. "Természetesen jó, ha a nagymamák segítenek, ha vannak és ráérnek" - Arról beszélt, hogy az emberiség még nem élt olyan civilizációban, amelyiknek az jutott volna eszébe, hogy egy anya egész nap egyedül küzdjön egy-két-három gyerekével. Ez csak nekünk jutott eszünkbe. Mert vagy nagycsaládban éltek az emberek, vagy nagy cselédségük volt. Mi volna a megoldás? - Természetesen jó, ha a nagymamák segítenek, ha vannak és ráérnek, vagy együttműködöm más hasonló helyzetben levő anyákkal vagy a szomszédasszonnyal, vagy ha tehetem, bébiszittert fogadok, és nem mondom azt, hogy miért adjak ki arra pénzt, hiszen ezért vagyok itthon. Súlyosan téves felfogás, mentálhigiéniailag nagyon káros, az egész családot és a gyerekeket illetően is. Kell, kellene a segítség. A jó bébiszitter persze nem csak a bébit szitteli, hanem mindent csinál, amit az anya, megduplázása az anyának.